Örökbefogadás előtt: mit érdemes tisztázni kettesben?
A hivatalos felkészítés a folyamatról szól. Arról, ami közben kettőtök között zajlik, sokkal kevesebb szó esik — pedig azon múlik a legtöbb.
Az örökbefogadási folyamatnak van hivatalos útja: tanfolyam, vizsgálatok, alkalmassági eljárás. Ez mind fontos, és mind arról szól, hogy alkalmasak vagytok-e szülőnek.
Arról viszont sehol nem kérdeznek, hogy ti ketten hol tartotok. Pedig egy örökbefogadás annyira megterheli a párkapcsolatot, hogy érdemes rá felkészülni.
Elöljáróban: nem vagyok jogász és nem vagyok orvos. Az eljárásról a területileg illetékes szolgálat ad felvilágosítást — én ahhoz értek, ami közben kettőtök között történik.
Mindketten akarjátok — vagy az egyikőtök engedett?
Ez az első és legfontosabb kérdés, és a legritkábban teszik fel egymásnak őszintén.
Gyakori felállás, hogy az egyikőtök régóta akarja, a másik pedig „belement”. Ez működhet — de csak akkor, ha ki van mondva. Ha nincs, akkor az első nehézségnél elő fog jönni: „én ezt eleve nem akartam.”
Amit érdemes végigvenni: mit veszít az, aki kevésbé akarja? És mit nyer? Ha erre nincs válasz, akkor még nem tartotok ott.
Van, akinél ebből az derül ki, hogy várni kell egy évet. Ez nem kudarc. Sokkal rosszabb belevágni úgy, hogy az egyikőtök végig kételkedik.
Le kell zárni a vér szerinti gyerek gondolatát?
Le kell gyászolni — ez nem ugyanaz, mint lezárni.
Sok pár meddőségi kezelések után érkezik az örökbefogadáshoz. Ilyenkor az örökbefogadás könnyen a kudarc utáni „B tervnek” tűnik, és ez a gondolat mérgező: a gyerek nem lehet vigaszdíj.
Amit tapasztalok: aki nem gyászolta meg a vér szerinti gyerek elmaradását, az az örökbefogadott gyerekkel is nehezebben kötődik — mert közben még mindig azt siratja, ami nem lett.
Erre időt kell hagyni, és nem kell szégyellni. Erről egyébként külön is írtam: a meddőségi kezelés alatt élő párokról szóló írásban.
Miért a várakozás a legnehezebb?
Mert semmit nem lehet csinálni, és nincs vége.
A felkészítés alatt van feladat: menni kell, tanulni, papírokat intézni. Amikor ez lezárul, jön a várakozás — ami hónapokig, néha évekig tart, és amiben nincs mérföldkő.
Ez a szakasz terhel meg a legtöbb párt. Minden telefoncsengés reménnyé válik, minden hónap csalódássá. És a környezet ilyenkor kérdez a legtöbbet.
Amit segít: legyen olyan része az életeteknek, ami nem erről szól. Terv, utazás, tanulás — bármi, ami akkor is a tiétek, ha ez a folyamat elhúzódik.
Mit mondjatok a családnak?
Amit előre megbeszéltetek — és lehetőleg kevesebbet, mint amit kérdeznek.
Az örökbefogadásról a legtöbb ember jóhiszeműen, de tapintatlanul kérdez. „És tudni fogtok róla mindent?” „És mi van, ha egyszer keresi a vér szerinti szüleit?” Ezek a kérdések mindig rosszkor jönnek.
Érdemes egy közös mondatban megegyezni, és azt használni: „Elindultunk ezen az úton, és ha lesz hír, ti tudjátok meg elsőként.”
És döntsétek el előre, kinek mondjátok el, hogy folyamatban vagytok. Nincs kötelező őszinteség — ez a ti dolgotok.
Milyenek az első hónapok?
Nem varázslatosak. És ez normális.
Sok örökbefogadó szülő számol be arról, hogy az első időszakban nem érzett azonnali szeretetet — és hogy ezt szörnyen szégyellte. Pedig a kötődés épül, nem villámcsapásszerű, és ez a vér szerinti szülőknél is így van.
Ehhez jön a gyerek oldala: ő is alkalmazkodik, és lehet, hogy nem úgy reagál, ahogy vártátok. Az idősebb gyerekek gyakran először próbára tesznek — nem rosszindulatból, hanem mert meg kell tudniuk, hogy maradtok-e.
Mit mondjatok a gyereknek a származásáról?
Az igazat, a korához mérten, és a lehető legkorábban.
A szakmai álláspont ma egységes ebben: a titok árt. Az a gyerek, aki kamaszként vagy felnőttként tudja meg, hogy örökbe fogadták, nemcsak az információt kapja meg, hanem azt is, hogy éveken át hazudtak neki.
Ha kicsi kora óta természetes része a történetének, akkor nincs mit felfedni — csak mélyül, ahogy nő. Egy óvodásnak elég annyi, hogy a szívünkkel választottunk téged; egy iskolásnak már többet lehet mondani.
Ez a párnak is közös feladat: érdemes előre megbeszélni, ki mit mond, mert a két különböző verzió a gyereknek zavaró.
Mi történik közben kettőtök között?
Ugyanaz, ami minden szülővé válásnál, csak felfokozva.
Eltűnik a kettesben töltött idő, felborul az alvás, és minden beszélgetés a gyerekről szól. Ez természetes az első hónapokban — de ha egy év múlva is így van, akkor abból távolodás lesz.
Amit érdemes már az elején beépíteni: heti egy sáv, ami csak kettőtöké. Nem sok. Egy óra, amiben nem a gyerekről beszéltek.
Mi van, ha nehezebb, mint amire számítottunk?
Az a gyakoribb, és nem szabad szégyellni.
Az örökbefogadásról szóló nyilvános történetek nagy része sikertörténet, és ettől sokan úgy érzik, hogy náluk valami hiba van. Pedig a nehézség a szabály, nem a kivétel — különösen idősebb vagy nehéz előéletű gyereknél.
Amit ilyenkor a legrosszabb: elhallgatni. Sok pár azért nem kér segítséget, mert fél, hogy alkalmatlannak fogják tartani. Ez a félelem érthető, és sokat árt.
Mikor érdemes segítséget kérni?
Kétszer: mielőtt elindultok, és amikor megérkezik a gyerek.
Az első alkalom azért fontos, hogy tisztázzátok, ki mit akar, és mire számít. Ehhez elég néhány alkalom.
A második azért, mert az érkezés utáni időszak minden párkapcsolati törésvonalat felnyit. Aki ilyenkor kér segítséget, az nem alkalmatlan — hanem előrelátó.
Ha a gyereknél jelennek meg tünetek — alvászavar, agresszió, regresszió —, az gyermekpszichológus dolga, nem az enyém. Ezt meg fogom mondani, ha látom.
Egyforma tempóban kötődik a két szülő?
Ritkán — és ez az egyik legkevésbé kimondott feszültségforrás.
Gyakran előfordul, hogy az egyikőtök az első héten úgy érzi, mindig is ez a gyerek volt az övé, a másiknál pedig hónapok telnek el, mire ugyanezt érzi. Aki lassabb, az sokszor szörnyen szégyelli, és ezért el is titkolja.
Ebből könnyen lesz kör: a gyorsabban kötődő fél túlkompenzál, a lassabb kimarad, és minél inkább kimarad, annál nehezebb bekapcsolódnia.
Amit segít: legyen olyan idő, amit csak a lassabban kötődő szülő tölt a gyerekkel. Nem közösen — kettesben. A kötődés együttlétből épül, nem elhatározásból.
És mondjátok ki egymásnak, hol tartotok. Amíg ez titok, addig a másik azt fogja hinni, hogy nem is akarja.
Mi segít a leginkább?
A reális várakozás és a türelem — sorrendben.
Aki azzal érkezik, hogy az örökbefogadás megoldja a hiányt, az csalódni fog. Aki azzal, hogy ez egy hosszú közös építkezés lesz, annak sokkal könnyebb.
És segít a sorstárs-közösség. Az örökbefogadó szülők csoportjai sokat adnak, mert ott nem kell elmagyarázni, min mentek keresztül.
Hogyan induljatok el?
Egy díjmentes telefonos beszélgetéssel, amin átbeszéljük, hol tartotok, és hogy ez kettőtök kérdése-e vagy inkább egyéni.
Ha a folyamat miatt nehéz időpontot találni, az online forma rugalmasabb. A díjakat az árak oldalon, a jelentkezést a kapcsolat oldalon találjátok.
Több mint 20 év szakmai tapasztalattal kísérek párokat, családokat és egyéni klienseket Budapesten, Zalaegerszegen vagy online. Ha a fentiek ismerősek, keress bizalommal — az első telefonos konzultáció díjmentes.
