Önbizalom vagy önértékelés? Nem ugyanaz
A kettőt gyakran keverjük, pedig másképp épül. Az önbizalom gyakorlással jön, az önértékelés nem — ezért nem segít, ha valaki „csak bátrabb legyél" tanácsot kap.
Ezt a két szót a hétköznapi beszédben ugyanarra használjuk. Pedig két különböző dologról van szó, és pont ezért fordul elő olyan gyakran, hogy a jó szándékú tanács nem segít.
Ha valaki azt hallja, hogy „legyél magabiztosabb”, de a probléma valójában az önértékelésével van, akkor a tanács nemhogy nem segít — még rosszabbat is tesz.
Mi a különbség?
Az önbizalom arról szól, mit tudsz megcsinálni. Az önértékelés arról, mennyit érsz.
Az önbizalom helyzetfüggő: lehetsz magabiztos a munkádban, és bizonytalan egy társaságban. Ez teljesen normális — senkinek nincs minden területen egyforma önbizalma.
Az önértékelés viszont az egész személyre vonatkozik, és sokkal állandóbb. Nem attól függ, mit csinálsz épp, hanem attól, mit hiszel magadról.
Miért számít ez a különbség?
Mert egészen mást kell tenni a kettővel.
Az önbizalom gyakorlással épül: ha tízszer megcsinálsz valamit, tizenegyedszerre könnyebb lesz. Ez viszonylag kiszámítható folyamat.
Az önértékelés nem így működik. Hiába teljesítesz jól, ha közben azt hiszed, hogy csak szerencséd volt — ott a tapasztalat nem épül be. Erről szól a másik írásom.
Ezért van, hogy sikeres emberek is bizonytalanok maradnak: az önbizalmuk nőtt, az önértékelésük nem.
Melyik hiányzik nálad?
Egy egyszerű kérdéssel eldönthető.
Ha azt gondolod: „ezt nem tudom megcsinálni” — az önbizalom kérdése. Konkrét helyzetre vonatkozik, és gyakorlással javítható.
Ha azt: „nem érdemlem meg”, „nem vagyok elég” — az önértékelés, és az máshonnan jön.
Sokaknál mindkettő jelen van, de nem egyforma súllyal. Érdemes szétválasztani, mert a rossz helyen kezdett munka frusztrációt szül.
Hogyan épül az önbizalom?
Csak egyféleképpen: azzal, hogy megcsinálod.
Ez a legfontosabb és leggyakrabban félreértett pont. Sokan arra várnak, hogy előbb magabiztosnak érezzék magukat, és majd utána vágnak bele. A sorrend viszont fordított: előbb a cselekvés jön, és abból lesz a magabiztosság.
Ezért működik a kicsiben kezdés. Nem a legnagyobb félelemmel — hanem olyasmivel, ami épp csak kényelmetlen. Aztán még egyszer, még egyszer.
És fontos: a szorongás nem tűnik el teljesen. Aki magabiztosnak látszik, az általában nem félelem nélküli — csak megtanulta elviselni.
Mit tud a felkészülés?
Meglepően sokat: a bizonytalanság jó része egyszerűen információhiány.
Egy tárgyalás, egy előadás, egy nehéz beszélgetés előtt a szorongás jelentős része abból jön, hogy nem tudod, mi fog történni. Amit ki lehet számítani, azt érdemes végiggondolni — mit mondasz, mi lehet a kérdés, mi a legrosszabb kimenet.
Ez nem szünteti meg a feszültséget, de csökkenti. És van egy mellékhatása: aki felkészült, az tényleg jobban teljesít — amiből valódi tapasztalat épül.
Mi történik, ha egyszer mégis rosszul sül el?
Ez a legfontosabb kérdés, mert itt dől el, épül-e tovább.
Aki egy kudarc után abbahagyja, annál az élmény beépül bizonyítékként: „lám, tényleg nem megy”. Aki viszont újra megpróbálja, annál épp az ellenkezője történik — megtapasztalja, hogy egy rossz alkalom nem a vég.
Ezért érdemes eleve úgy tervezni, hogy lesz rossz alkalom. Nem pesszimizmusból: ha számítasz rá, nem borít fel.
És érdemes megnézni utólag, mi történt valójában. A legtöbb „katasztrófáról” kiderül, hogy néhány ember észre sem vette.
Mi az, ami NEM épít önbizalmat?
Három dolog, amit mégis sokan javasolnak.
A „csak higgy magadban”. Ez nem utasítás, amit végre lehet hajtani. Ha lehetne, már megtetted volna.
A színlelés. Rövid távon segíthet, hosszú távon viszont fárasztó, és megerősíti a belső érzést, hogy nem vagy igazi.
Az összehasonlítás magabiztos emberekkel. Amit kívülről látsz, az a végeredmény — nem a folyamat. Sokan, akiket magabiztosnak látsz, ugyanúgy szoronganak.
Mi van, ha a munkahelyen hiányzik?
Ott a leggyakoribb, és ott a legjobban javítható.
A munkahelyi önbizalomhiány mögött általában konkrét dolgok állnak: hiányzó tudás, tisztázatlan elvárás, vagy egy korábbi rossz élmény. Ezek mind kezelhetők — nem személyiségkérdések.
Amit érdemes: külön venni, mi az, amit tényleg nem tudsz (azt meg lehet tanulni), és mi az, amit tudsz, csak nem hiszed el. A kettő teljesen más feladat.
Ha ez karrierváltással is összefügg, arról a karrierváltásról szóló írásban is szó van.
Számít, hogyan tartod magad?
Számít, de nem úgy, ahogy a népszerű tanácsok mondják.
A „húzd ki magad, és magabiztos leszel” típusú javaslatok túlígérnek: egy testtartás önmagában nem változtatja meg, mit gondolsz magadról.
Amit viszont tényleg befolyásol: hogyan érkezik meg a mondanivalód. A lassabb beszéd, a szünetek, az, hogy nem kérdő hangsúllyal fejezed be az állításokat — ezek hallhatóan magabiztosabbá tesznek, és a visszajelzés, amit kapsz rá, már valódi tapasztalat.
Vagyis nem a póz épít, hanem az, amit a póz nyomán megélsz.
És ha társaságban hiányzik?
Akkor is ugyanaz az elv, csak nehezebb gyakorolni.
A társas helyzetekben az a nehéz, hogy nem lehet előre felkészülni — nincs forgatókönyv. Ezért itt a kicsiben kezdés különösen fontos: nem egy nagy társaság, hanem egy beszélgetés valakivel, akit ismersz.
Amit sokan nem tudnak: a legtöbb ember sokkal kevesebbet figyel ránk, mint amennyit hiszünk. Aki attól fél, hogy megítélik, az általában túlbecsüli, mennyire foglalkoznak vele.
Hogyan segíthetsz a gyerekednek ebben?
Úgy, hogy nem veszed le a válláról azt, amit meg tudna csinálni.
A jó szándékú segítség sokszor épp az önbizalom ellen dolgozik: ha mindig helyette oldjuk meg a nehéz helyzetet, akkor sosem éli meg, hogy képes rá. A tapasztalat viszont csak úgy születik, ha megpróbálja.
Ez nem azt jelenti, hogy magára hagyjuk. Azt, hogy mellette állunk, amíg csinálja — és utána szóvá tesszük, hogy megcsinálta.
És a kudarcnál ugyanez érvényes: nem elbagatellizálni, nem is drámázni. „Ez most nem sikerült. Mit csinálnál legközelebb máshogy?”
Mikor több ez önbizalomhiánynál?
Akkor, ha a helyzetek elkerülése már az életedet szűkíti.
Van különbség aközött, hogy valaki tart egy előadástól, és aközött, hogy évek óta nem vállal el semmit, ahol emberek előtt kell megszólalnia. Ha a félelem miatt rendszeresen lemondasz dolgokról, az már nem magabiztosság kérdése.
A tartós, erős szorongás — ami testi tünetekkel is jár, és mindennapi helyzeteket akadályoz — klinikai szakember területe, nem tanácsadásé. Erre van bevált, hatékony segítség; érdemes élni vele.
Mikor érdemes tanácsadásba jönni?
Akkor, ha tudod, mit kellene tenned, mégsem megy.
Ez a leggyakoribb pont. A felismerés általában megvan — hogy kicsiben kellene kezdeni, hogy fel kellene készülni, hogy nem kellene mindent elvállalni. A gyakorlatban viszont marad a régi működés.
Ilyenkor sokat ad, ha valakivel együtt nézed meg, hol akad el, és mi az az első lépés, ami tényleg megtehető. Arról, hogyan zajlik egy folyamat, a pszichológiai tanácsadás oldalán írtam, jelentkezni a kapcsolat oldalon lehet.
Terápia garanciával
Ha nem én vagyok a megfelelő, nem kell kifizetnetek
A közös munka előtt lehetőség van díjmentes, telefonos konzultációra, ahol minden kérdéseteket nyugodtan átbeszélhetjük.
Nagyon fontos, hogy a terápiás folyamatban jól tudjunk egymásra hangolódni. Ha az első találkozás után úgy érzitek, hogy nem én vagyok a megfelelő számotokra, ezt bátran jelezzétek. Ilyenkor az alkalom díját nem kell kifizetnetek, illetve ha már megtörtént a fizetés, visszautalom.
Több mint 20 év szakmai tapasztalattal kísérek párokat, családokat és egyéni klienseket Budapesten, Zalaegerszegen vagy online. Ha a fentiek ismerősek, keress bizalommal — az első telefonos konzultáció díjmentes.
