Passzív agresszív viselkedés a párkapcsolatban: amikor a „semmi baj” mögött harag van

Röviden: Passzív agresszívnak azt a viselkedést hívjuk, amikor valaki haragszik, de ezt nem mondja ki, hanem kerülőúton jelzi: késéssel, „elfelejtett” kéréssel, csípős megjegyzéssel, vagy egy olyan „semmi bajjal”, amiből süt a sértettség. Ez nem diagnózis, inkább egy kommunikációs minta, ami a legtöbb emberben megvan kisebb-nagyobb mértékben. A kapcsolatban azért fárasztó, mert a harag ott van, de nem lehet megfogni, így megbeszélni sem.

Péntek este, hét óra. Megbeszéltétek, hogy együtt mentek el a barátaitokhoz, és szóltál, hogy ehhez neked fél órával korábban kellene indulni. Ő azt mondta, persze, rendben. Most negyed nyolc van, ő még zuhanyozik, és amikor benézel, kedvesen rád mosolyog: „Mindjárt, ne idegeskedj már.” Nem kiabált, nem mondott nemet, semmi rosszat nem tett, legalábbis papíron. Te mégis pontosan érzed, hogy ez a késés üzenet volt.

Tartalom

• Mi az a passzív agresszív viselkedés?
• Hogyan néz ki a párkapcsolatban?
• Honnan jön ez a minta?
• Miért olyan nehéz rá reagálni?
• Hogyan reagálj, ha a párod csinálja?
• Mit tehetsz, ha magadon veszed észre?
• Mikor több ez egy rossz szokásnál?
• Mikor kérj segítséget?
• Gyakori kérdések

Mi az a passzív agresszív viselkedés?

A kifejezés két ellentmondó szót tesz egymás mellé, és pont ettől pontos. Agresszív, mert harag, ellenállás, néha büntetés van benne. Passzív, mert ez a harag nem mondatban jelenik meg, hanem abban, amit valaki nem tesz meg, vagy rosszul, későn, félig tesz meg.

A szónak katonai eredete van. Christopher Hopwood és munkatársai 2009-es tanulmánya szerint az amerikai hadseregben született, olyan katonák leírására, akik nem teljesítették a feletteseik parancsait. Később a pszichiátriai szakirodalomban személyiségzavarként is leírták, ám a DSM-IV (az Amerikai Pszichiátriai Társaság diagnosztikai kézikönyvének 1994-es kiadása) ezt a kategóriát már csak a függelékbe tette, további kutatásra várva, a mai DSM-5-ben pedig nem szerepel önálló diagnózisként.

Szóval amikor valakire azt mondjuk, hogy passzív agresszív, az egy viselkedés leírása. Nem címke az emberre, és nem is betegség.

Hogyan néz ki a párkapcsolatban?

Ritkán látványos, és pont ezért nehéz észrevenni. Néhány ismerős forma, a teljesség igénye nélkül, mert mindenkinek megvan a saját változata:

• „Semmi baj.” (Közben egész este alig szól.)
• Késés olyan programokról, amikhez neki nem volt kedve.
• Egy kérés, amit „elfelejt”, harmadszor is, bár minden más eszébe jut.
• Csípős megjegyzés, viccnek álcázva, lehetőleg mások előtt: „Hát, nálunk ő a pénzügyminiszter.”
• Félig elvégzett feladat, mondjuk a mosogatás, ami után épp a serpenyő marad a csapban.
• „Ahogy gondolod.”
• Hallgatás, ami órákig vagy napokig tart, és amiről nem derül ki, mikor ér véget.

A hallgatásról külön cikk szól, a hallgatás mint fegyver sorra veszi, miért hallgat el valaki, és mit üzen ez a másiknak, úgyhogy itt nem ismétlem.

Egyik tétel sem bizonyíték önmagában, hiszen mindenki késik, mindenki felejt, és egy csípős mondat néha csak egy rossz nap terméke, amit másnap már maga is bán. A minta ott kezdődik, ahol ezek visszatérnek, és jellemzően akkor, amikor valami kimondatlan feszültség van a levegőben.

Honnan jön ez a minta?

Erre nincs egyetlen válasz, illetve van több is, és szerintem jobb, ha óvatosan kezeljük őket. Én ilyenkor először azt nézném meg, mi történt régen azzal, aki nyíltan dühös volt. Van, aki olyan közegben nőtt fel, ahol a harag kimondása büntetést, kigúnyolást vagy hideg csendet hozott, és ilyenkor érthető, ha valaki már gyerekként megtanulja: a dühöt jobb elrejteni. Csakhogy a düh ettől nem tűnik el, inkább utat keres magának.

A másik gyakori forrás a ki nem mondott kérés. Aki nem tudja, vagy nem meri azt mondani, hogy „nekem ez nem jó” vagy „ebben segíts”, annál a csalódás könnyen burkolt szúrásként jön ki. Erről a körről, a csendes várakozásról és a kitöréséről a kérésről szóló cikk részletesen ír.

És van egy egyszerűbb ok is: a hatalom. Pontosabban az az érzés, hogy a kapcsolatban nincs hangod. Ha valaki úgy érzi, hogy a nyílt vitában úgyis a másik nyer, a késés és a felejtés marad az egyetlen eszköze arra, hogy mégis beleszóljon.

Miért olyan nehéz rá reagálni?

Mert nincs mire. Ha a párod kiabál, arra lehet válaszolni. Ha viszont csak késik, és azt mondja, „bocs, elszaladt az idő”, akkor bármit mondasz, te leszel az, aki egy apróságból ügyet csinál.

Ez a passzív agresszív viselkedés igazi csapdája. A harag átkerül hozzád. Ő nyugodt marad, te pedig, aki egész este érezted a feszültséget, végül felemeled a hangod, és onnantól a vita arról szól, miért kiabálsz. Na most, ha ez a kör sokszor lefut, a kapcsolatban lassan két szerep alakul ki: az egyik a „nyugodt”, a másik a „hisztis”. Igazából egyik sem igaz, csak a kör osztotta ki így a szerepeket.

Hogyan reagálj, ha a párod csinálja?

Először is ne a viselkedésről kezdj vitatkozni. Mellékes, hány percet késett. Ami számít, az a mögötte lévő érzés, és erre rá lehet kérdezni, vádaskodás nélkül.

Mondjuk így: „Azt veszem észre, hogy amikor a szüleimhez megyünk, mindig elhúzódik az indulás. Lehet, hogy tévedek, de úgy érzem, neked ez a program nem jó. Elmondod, mi van vele?” Ebben három dolog van: egy konkrét megfigyelés, a saját olvasatod (nem ítélet), és egy nyitott kérdés. Ha hasonló mondatokat keresel, a mondatbank sok kiindulópontot ad.

Számít az időzítés is. Ne a késés pillanatában, az ajtóban állva, kabátban hozd szóba, hanem másnap, egy nyugodt kávé mellett, amikor egyikőtök sincs harcban.

És ha azt mondja, „semmi baj”? Akkor elfogadhatod, de jelezheted, hogy a kérdés nyitva marad: „Rendben. Ha mégis lenne valami, szólj, szívesen meghallgatom.” Hát, nem fog mindig elsőre működni. A cél amúgy sem egy beismerés kicsikarása, inkább az, hogy a harag biztonságos helyet kapjon, ahol ki lehet mondani.

Arra is figyelj, hogy közben ne vedd át a mintát. Ha a „semmi bajra” te is egy „ahogy gondolod”-dal válaszolsz, akkor ketten csináljátok ugyanazt, és onnantól nagyon nehéz kibogozni, ki kezdte.

Mit tehetsz, ha magadon veszed észre?

Ez a nehezebb kérdés, és már az, hogy felteszed, sokat jelent. Kedd este a kanapén ülsz, és rájössz, hogy szándékosan nem válaszoltál az üzenetére, mert még mindig haragszol a hétvégéért. Na, ilyenkor érdemes megállni egy percre, és nem elküldeni a kurta választ, amit már félig begépeltél.

Az első lépés az, hogy megnevezed magadnak, mi a harag tárgya. Nem általában „idegesít”, hanem konkrétan: „rosszul esett, hogy nem kérdezett meg, mielőtt igent mondott a szüleinek.” Ha ez megvan, már nem kell kerülőúton jelezned. Ki lehet mondani, akár ügyetlenül is. Nekem az ügyetlen, de kimondott mondat mindig többet ér, mint a tökéletesen megfogalmazott, ami sosem hangzik el.

Persze ez nem megy egyik napról a másikra. Ha egész életedben azt tanultad, hogy a düh veszélyes, akkor az első néhány nyílt mondat kimondása olyan lesz, mint jeges vízbe lépni. Elég, ha kicsiben kezded: egy apróság, amit eddig lenyeltél volna, most kimondod. Mondjuk azt, hogy „ma este inkább itthon maradnék”, ahelyett, hogy elmész, és egész este duzzogsz.

Ha azt veszed észre, hogy ezek a minták mélyebbről jönnek, és nehéz egyedül rájuk nézni, az egyéni tanácsadás jó hely arra, hogy megértsd, mitől lett a nyílt harag ennyire nehéz.

Mikor több ez egy rossz szokásnál?

A passzív agresszív viselkedés a legtöbb kapcsolatban kellemetlen, de nem veszélyes. Van azonban egy határ. Ha a burkolt büntetés rendszeres, ha a hallgatás hetekig tart, ha a „felejtés” a pénzedet, a mozgásodat, a kapcsolataidat érinti, vagy ha félsz attól, mi lesz, ha szólsz, az már kontroll és bántalmazás. Ez nem párterápiás kérdés, és szerintem nem is szabad annak kezelni.

Ilyenkor az OKIT (Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat) telefonszáma, a 06 80 20 55 20, éjjel-nappal díjtalanul hívható, közvetlen veszélyben pedig azonnal a 112.

Mikor kérj segítséget?

Érdemes segítséget kérni, ha nálatok újra és újra ugyanaz a kör fut le: valaki megbántódik, nem mondja ki, a másik értetlenül áll, aztán robbanás, aztán csend. Ez nem jellemhiba, inkább egy összeszokott tánc, amit ketten jártok.

Egy ilyen visszatérő kör szétszedésére való a dinamikus párterápia, ahol azt nézzük meg, mi történik kettőtök között, amikor a harag elbújik. Ha általánosabban szeretnétek a kommunikációtokon dolgozni, a párterápia oldalán többet olvashattok. Bármelyik irányba indulnátok, a kapcsolat oldalon tudtok jelentkezni, és az első beszélgetés telefonon zajlik, díjmentesen, úgyhogy nem kell előre tudnotok, melyik a jó. Hogy melyik, azt persze ott, abban a beszélgetésben közösen is átgondolhatjuk.

Betegség a passzív agresszivitás?

Nem. Régen létezett ugyan ilyen nevű személyiségzavar-kategória, de a DSM-IV már a függelékbe tette, és a DSM-5-ben nem önálló diagnózis. A hétköznapi passzív agresszív viselkedés egy kommunikációs minta, amin lehet változtatni.

Passzív agresszív, aki hallgat?

Néha. A hallgatás mögött nem mindig burkolt harag van, ezt szerintem nem is lehet kívülről eldönteni. Akkor gyanús, ha büntetésként érkezik, és a másik nem tudja, meddig tart.

Hogyan mondjam meg neki, hogy ez zavar, veszekedés nélkül?

Egy konkrét helyzettel és az érzéseddel, nem jellemzéssel. A „te passzív agresszív vagy” mondat szinte biztosan vitát indít, ilyesmit inkább ne mondj. Az „amikor harmadszor maradt el a bevásárlás, úgy éreztem, nem számít, amit kérek” sokkal inkább beszélgetést. Válassz nyugodt pillanatot. És hagyd, hogy elmondja a saját oldalát, még ha elsőre védekezik is.

Mi a különbség az asszertív és a passzív agresszív között?

Az asszertív ember kimondja, mit szeretne, és mi nem jó neki, a másik tiszteletben tartásával. A passzív agresszív ugyanezt elhallgatja, aztán a viselkedésével mondja el.

Meg lehet ezt változtatni?

Szerintem igen, főleg ha mindketten látjátok a kört, pontosabban ha mindketten hajlandók vagytok a saját részeteket nézni benne. Nem tudom megmondani, mennyi idő kell hozzá, mert ez nagyon függ attól, honnan jön a minta, és mennyire biztonságos nálatok kimondani a haragot. Szóval a változás ott kezdődik, hogy a dühnek legyen helye a kapcsolatban.

Források

• Hopwood, C. J. és mtsai (2009): The construct validity of passive-aggressive personality disorder. Psychiatry, 72(3), 256-267. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/19821648/
• Hopwood, C. J., Wright, A. G. (2012): A comparison of passive-aggressive and negativistic personality disorders. Journal of Personality Assessment, 94(3), 296-303. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/22329420/
• Laverdière, O., Ogrodniczuk, J. S., Kealy, D. (2019): Interpersonal Problems Associated With Passive-Aggressive Personality Disorder. Journal of Nervous and Mental Disease, 207(10), 820-825. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/31503178/
• OKIT (Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat): https://okit.hu/

Terápia garanciával

Ha nem én vagyok a megfelelő, nem kell kifizetnetek

A közös munka előtt lehetőség van díjmentes, telefonos konzultációra, ahol minden kérdéseteket nyugodtan átbeszélhetjük.

Nagyon fontos, hogy a terápiás folyamatban jól tudjunk egymásra hangolódni. Ha az első találkozás után úgy érzitek, hogy nem én vagyok a megfelelő számotokra, ezt bátran jelezzétek. Ilyenkor az alkalom díját nem kell kifizetnetek, illetve ha már megtörtént a fizetés, visszautalom.

Belevágunk  →